Jam and Eggs

Revue a színházban

2016. április 21. 11:48 - saab22

13007268_10209135787646870_4165643529030758113_n.jpg

Sívó Danival a Revue zenekar alapítójával beszélgettünk röviden egy izgalmas és csodás színházi premier után, aminek aktív részesei voltak a Váci Dunakanyar Színházban

A Revue egyszemélyes projektként indult 2012-ben, miért gondoltad úgy, hogy zenekarként folytatjátok? Végül beváltotta a hozzá fűzött reményeket?

Mindig is a zenekar jelentette számomra az "igazi zenélés" élményét és az első albumomat már úgy is készítettem, hogy azt már zenekar fogja játszani. 2015-től ez meg is valósult és élvezem nagyon, abszolút beváltotta az elképzeléseket. 

Kik alkotják a zenekart?

Dobosunk Tóth András, vele a Panic Radioban zenéltünk már együtt, úgyhogy adta magát, hogy részt vegyen benne. A gitáros posztot Dörnyei Szabolcs tölti be, őt az előző énekes Kelemen Dávid hívta és rögtön be is épült a csapatba. 

Hogyan kerültetek egy színházi előadásba?

A Váci Dunakanyar színház ötlete volt, azon belül is Kis Domonkos Márk igazgatóé. Domával mondhatni együtt nőttünk fel és a helyzet pedig adta magát, hogy együtt "dolgozzunk".

13007152_10209135787686871_2357757886661510974_n.jpg

Milyen élmény volt egy ilyen előadás? Hogy érzi magát egy zenekar egy színházi darabban?

Teljesen más mint egy "sima" koncert, fent vagyunk mi is a színpadon, sőt, ki is vagyunk emelve. Figyelni kell a színészekre, táncosokra a bejövetelekre, a dalok végére. Kemény és izgalmas munka volt, de megérte. Azt hiszem az egész zenekar nevében mondhatom, hogy mindenki élvezte. Már két előadáson túl vagyunk és mindkettő sikeres volt, szervezés alatt is vannak már az új időpontok, a következő május 14-én lesz.

Mikorra várhatóak új anyagok tőletek?

Hamarosan érkezik az új klipem és után az album, pontos dátumokat még nem tudok mondani, de a következő fellépésünkön, április 22.-én a Kuplungban a koncert gerincét már az új lemez anyaga adja. 

Mik a tervek a közeljövőben és hosszabb távon?

Sok koncert és a harmadik album elkezdése, amit szeretnék már teljesen élőhangszeres, stúdióban felvett albumként elkészíteni.

 

Mi már részesei voltunk egy-egy Revue koncertnek és mindig remekül szórakoztunk, ha nincs még programod péntekre feltétlenül iktasd be a látogatást 22.-én Kuplungba ahol a Revue mellett az Isle of Man és a Kaktus is fellép 21 órás kezdettel. Ráadásként a belépés ingyenes! Az esemény facebook oldalát itt találod.

Itt pedig nézzétek meg egy interjút Danival és lájkoljátok a Revue-t a facebookon is! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jamandeggs.blog.hu/api/trackback/id/tr188650060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása