Jam and Eggs

Dinamittal Budapesten

2016. február 12. 13:45 - saab22

sinco_dynamitedudes_151030amigo_12.jpg

A Dynamite Dudes zenekar két alapítója egy koncert után mesélt arról, hogy miért is négykézláb ismerkedtek meg, hogy mitől szól úgy a szájharmonika, ahogy és mi van a koncerten felgyújtott nagybőgővel:

Medve Balázs gitárral, énekkel és azzal a bizonyos egyedi szájharmonika hangzással borzolja az idegeket, amit egy csöves gitártorzítónak köszönhet a szokásos "biciklilámpa" mikrofon és csöves erősítő helyett. Hét évig erősítette a Wild Flowers Band-et, akikkel végigturnézták a Balkánt: Romániát, Bulgáriát, Szerbiát, Szlovákiát és természetesen Magyarországot is, fellépve több nagyobb fesztiválon, többek között a Szigeten is.

Szilágyi Mihály zord külseje mögött egy klasszikus zenész is rejtőzik: nyolc éve klasszikus bőgőzik, jelenleg is tanul. Egy punk bandában indult a zenei karrierje, neve a vájt fülűeknek a Naked Truckers zenekarból lehet ismerős, ahonnan kiszállva kezdet bele a jelenlegi formáció szervezésébe.

Hogyan ismerkedtetek meg és kezdtetek közösen zenélni?

MB: Belefogtam egy one man band-et csinálni: gitár, szájharmonika és ének. Volt egy fellépésem a Művészetek Völgyében, Misivel ott találkoztam az egyik hajnalon, négykézláb közlekedve. Ha minden igaz, hallotta is ott hogyan zenélek és persze távolról ismertük is egymást, még a Vad Virágok kapcsán.

SZM: Rohadtul nem, csak ő hisz ebben….., mondjuk semmi egyébre sem emlékszem…

MB: Csak rémlett, hogy már láttam ezt a csávót valahol… lényeg az, hogy megbeszéltük a Misivel, mehetnék harmonikázni az akkori zenekarába. Pár koncert erejéig ez meg is történt, körülbelül 6 fellépésen vettem részt, természetesen totál ingyen, gázsit azt nem volt hajlandó fizetni. Ezt meg is éreztem úgyhogy fél évre el is tettem a fiók mélyére. Akkor Misi szólt, hogy van egy jó zenekar ötlete, amibe kéne neki egy gitáros énekes, igazából innen indult az egész 2015 július végén.

SZM: A találkozásunkról annyit, hogy Kapolcson játszottunk az akkori zenekarommal, a Tom White és barátaival, és a harmadik, vagy negyedik napon lehetett... Arra emlékszem, hogy verőfényes napsütés volt és erősen rogyadozva közeledtem talán a blues udvarba és ott a porban kúszva-mászva emelt ki engem a szemétből, a mocsokból Teddy és onnantól mi örök barátságot fogadtunk.

flamingbass.jpg

Mennyire összeegyeztethető a klasszikus bőgő és a rockabilly?       

SZM: Megtaláltam az egyensúlyt, úgy érzem. Sokat fejlődtem, a technikámban segít, hogy klasszikust tanulok. Mások általában autodidakta módon tanulják ezt a bőgőzést, csattogást, de én így olyan dolgokat tudok beletenni, ami másnak egyszerűen nem jut eszébe.

Bár Kati néni, a tanárom, sikító frászt kap amikor megpróbálom megmutatni mit művelek koncerteken. Kedvesen rá is kérdezett az iskolától akkoriban bérelt nagybőgő állapotára egy kommentben, miután posztoltam róla egy képet, amint éppen lángol.

Az eddigiek alapján egy duóról beszélhetünk, de bekerült most a zenekarba egy harmadik tag is.

SZM: Ketten kezdtük, nem volt harmadik ember, úgy éreztem, hogy a harmonika, a gitár és a bőgőnek ez az egyvelege bőven elég lesz. Aztán, hogy jobban betöltsük a nagyobb színpadokat merült fel a plusz ember. A korábbi zenekaromhoz kerestem régebben gitárost, így megismertem pár embert. Újra fellapoztam a telefonkönyvet olyat keresve, akinek kellemesen karcos a hangja és van ideje, valamint passzol a játéka és a stílusvilága hozzánk, végül Tamaskó Gáborra esett a választás. A western rock és blues világából jön, ugyan nem olyan kicsapongó mint mi, az őrült tekintet nála még hiányzik, de amikor énekel akkor mindenki ráfigyel az biztos, senki nem nézné ki belőle, hogy a kis ember mekkora bottal jár.

Nagyon sok feldolgozást játszotok, mi a helyzet a saját számokkal?

SZM: Szarunk a saját számokra.

MB: Néhány hete írtam egy saját számot, amit már játszunk is. Igazából amiket én játszottam régen saját dalokat, azokat könnyen át tudtam ültetni ebbe a stílusba is, hozott saját szerzeményeket Misi is, bővítettük így a repertoárt. Szeretném ha úgy 50-50 %-ban szerepelne mindkettő.

SZM: Azért jöttünk feldolgozásokkal mert az könnyebb „eladni” elsőre mint a saját dalokat. Amikor elindultunk júliusban, akkor csak feldolgozásokat játszottunk, mostanra már 60-40 %-az arány.

Amikor összeálltatok ketten, milyen célokat tűztetek ki magatok elé?

SZM: Amikor belekezdtünk akkor valójában buliból indult, de az első Deák-téri gyakorlásnál láttuk, hogy van benne potenciál. A növekvő közönség és a növekvő kedvünk azt eredményezte, hogy próbáljuk ki ezt klubokban illetve fesztiválokon is és akkor már érezhető volt, hogy több ez, mint egy utcazene. Megvan a színtere egy ilyenfajta zenének és az úgynevezett dob nélküli rock & roll-nak, mert, hogy mi nem használunk dobot. Csak összezavar.

Hová szeretnétek eljutni? Mit láttok magatok előtt mondjuk egy év múlva?

SZM: Én azt mondom, hogy 150 fős klubokat szeretnénk megtölteni a trióval, vagy akár a duóval. Látom benne a lehetőséget, főleg, hogy ezalatt a pár hónap alatt annyit fejlődött a zenekar, hogy már külföldi fesztiválokra vagyunk hivatalosak és előzenekara vagyunk egy elég nagy formációnak, a Firkinnek egy hat állomásos országos turné keretén belül.

MB: Nekem az a célom a zenekarnál, hogy 3-5 éven belül a Black Keys előtt játsszunk és ez szerintem kurvára nem elérhetetlen a mai világban.

SZM: Szeretnénk mind technikailag,

MB: ...mind erkölcsileg,

SZM: ...mind hangszerileg fejlődni.

sinco_dynamitedudes_150703mar9it_12.jpg

Hogy látjátok, mennyire működik ez a műfaj Magyarországon, Budapesten és vidéken? Illetve milyen a fogadtatás külföldön, mennyire tud egyszerre a kettő létezni?

SZM: Egyenlő arányban vannak itthoni és külföldi koncertjeink.

MB: Jelenleg Magyarországon ismertebb a zenekar, ezt mutatják a közösségi portálokon látható számok is.Most ebben az évben elsősorban a magyar színteret szeretnénk „építeni”, tehát alapvetően ez most a feladat.

SZM: Sokat játszunk a fővárosban, heti két, három koncertet is adunk, egyenlőre vidékre nem tudunk lemenni, mert egyrészt nem ismerik a zenekart és bár a múltunkból adódóan van egy csomó klub, Sopronban, Pakson, Szekszárdon, Kecskeméten, Mezőtúron, ahol szívesen látnának minket, de az első kérdés értelemszerűen, hogy mennyi embert tudunk megmozgatni. És azt tudom jól, a régi zenekaraim alapján,hogy annyit nem mint amennyi nekik jó lenne és az útiköltség,meg az egyéb járulékos veszteségek nem férnek bele jelenleg. Többen mondták már, hogy elaprózzuk magunkat a sok budapesti koncerttel, de én nem feltétlenül gondolom így.

MB: Az idei év tervei között ez szerepelt, szeretnénk minél többet játszani, minél jobban ismertté tenni a zenekart, hogy a korábban említett 150 fős bulikat elérjük mihamarabb. Akkor már természetesen nem lesz ennyi fellépés, mint jelenleg.

Nekem befészkelte a gondolat a fejembe magát, hogy a TV-ben legalább egy olyan csatornán meg kéne jelenni, ami valamennyire ismert az emberek számára, valamint ugyanez igaz a rádiókra is. Az RTL Klubban szerepeltünk már egy műsorban, a Partyzán akcióban.

SZM: Ott debütált a zenekar, mint Dynamite Dudes.

MB: A Viasat 3-on voltunk a tetovált séf műsorában

SZM: Valamint én a UPC reklámjában is szerepeltem, k*va híres vagyok!

Van valami hanganyag ami megvásárolható, letölthető?

SZM: Dolgozunk rajta: egy 10-12 számos feldolgozás LP készül, hogy hallható legyen milyen életérzést, hangulatot közvetítünk. Ezt forgalomba hozzuk, ami terjeszthető lesz itthon és külföldön egyaránt, jövő nyárra pedig szeretnénk egy saját dalos anyagot is elkészíteni. Csak annyit koncertezünk, hogy nincs idő az alkotásra, és mellette dolgozunk is persze.

sinco_dynamitedudes_150905barbanegra_10.jpg

Az indulás óta eltelt idő alatt mit tapasztaltatok, jó ötlet volt a közös zenekar?

SZM: 100%-ig biztos vagyok benne, hogy ez egy jó döntés volt. A mellékelt ábra mutatja, hogy mi passzolunk, mind zene, mind előadásmód, mind energia terén, amit közvetítünk. A közönség visszajelzése meg egyszerűen csodálatos.

MB: És közben mi is szórakozunk, nem utolsó sorban.

Van valami amit a színpadon nem engedtek meg magatoknak?

SZM: Nincs, azt hiszem nincsen tabu. Van pár dolog amit a múltamból elhagynék és most már el is hagytam, mint például a köpködés.

MB: De én átvettem!

SZM: Nem vagdossuk az ereinket, nem hányunk oda. Nem anarchisták vagyunk csak jó értelemben vett őrültek!

sinco_dynamiteduo_150923lampas_02.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jamandeggs.blog.hu/api/trackback/id/tr288380880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása